2011. január 20., csütörtök

Ökumené

Bizonyára sokan tudják, hogy a héten ökumenikus imahét van és ezt nagyon sok helyen meg is tartják. Ennek az imahétnek a keretében lettem én meghíva Szentegyházára ma estére, nem csak én, hanem az egész gyülekezet és még a táborból is ott voltak a testvérek, csak nekem kellet az igét hirdetnem. Hm... ez volt az első úgy nevezet ökumenikus igehirdetésem, más vallásúakkal van nekem bőven kapcsolatom, de így igét hirdetni nem volt még lehetőségem. Remélem a ma esti után még lesz.
Nem volt egyszerű az amiről beszéltem és nagyon sokszor végig gondoltam, hogy tudnám úgy elmondani a prédikációt, hogy ne bántsak meg senkit, de mégis az igét hirdessem mindenféle kicsavarás nélkül. Úgy érzem, hogy eltudtam mondani azt amit az Úr adott, de lehet megbántottam egy-két személyt, ezt sajnálom, de meggyőződésem, hogy nem szabad becsapjam se magamat, sem azokat az embereket akik hallgattak, csak azért, hogy embereknek megfeleljek.
A témája az egész hétnek az egység volt. Ez elég fejtörést okozott, miről is tudnák én beszélni, szeretetről, békességről, egymás másságának az elfogadásáról... meg hasonló gondolatok, de nem láttam, hogy ez adna egységet. Az Úr úgy mutatta meg, hogy az Apcsel 2, 36-42-ig terjedő igerészből beszéljek: "Hogyan lehetünk egységben" címmel. Apcsel 2,42 a mottója ennek az imahétnek, és az első gyülekezet van példának állítva az egység szempontjából. Én ezért beszéltem arról, hogy náluk hogyan valósulhat meg ez az egység. Hiszen az Apcsel 1,9-12-ben olvassuk, hány fajta nép volt jelen, és miután megtértek mind egységben tudtak lenni. Ott volt igazán nemzeti és vallási egység.
Örültem, hogy találkozhattam többekkel a városból, és engemet is megismertek az emberek. Nekem nagyon jó benyomásom volt az egész összejövetelről, általában a szentegyházi emberek nagyon kedvese, és olyan jó velük lenni mert sokat mosolyognak:)

Röviden a vázlatom: Hogyan lehetünk egységben?

Bev: Mi nem adhat egységet?
a. politika (Erdélyben alig 1,5 millió magyarra jut vagy három párt) amiből nem lesz egység!
b. tolerancia: ától mert elfogadom valakinek a "másságát", még nem leszünk egységben, a tolerancia másságunk leplezése, nem egység!

Mi adhat egységet?

1. Ismerni Jézust:
a. Ismerni mint Urat
b. Ismerni mint Krisztust vagy Megváltót
Csak az Úr Jézus Krisztusban lehetünk testvérek mind hitelvileg mind nemzetileg (románok, magyarok, romák).

2. Megtérés
a. megszomorodni a bűn felet
b. gonosz szokások és emberek elhagyása (nem megosztottság)
c. bűnbocsánat

3. Közösség gyakorlása (ez lehet a következménye is az egységnek, de elő is segítheti)
a. nem akármilyen közösségről van szó (istentisztelet van a központba)
b. had emeljem ki mind-közül az imádságot
c. ragaszkodás a közösséghez: "kitartóan részt vettek"

3 megjegyzés:

  1. Mi is ökumenikus imahatet tartunk, nem csak itt Kétegyházán, de az egész körzetben. Sajnos csak ökumenikus imahetet. Habar a körzetben Kétegyháza a legkisebb település (négyezer fővel és kb 10felekezettel)itt a leglátogatottabb az imahét. Ma Medgyesegyházán voltam a katolikus templomban, de nem voltunk többen, mint 30-an. Azonban jó lehetőség kapcsolatot tartani a különböző egyházak, felekezetek lelkészeivel, és testvéreinkkel. Jó alkalom Isten igéjét hírdetni, és az imádkozásra, az Úrral való kapcsolat keresésére való buzdításra. Kívánom, hogy ismerjenek meg a környéken, imerjék meg a baptistákat, de legfőképpen, hogy általatok Jézust! Áldást ezekre az alkalmakra!

    VálaszTörlés
  2. Kedves Testvérem!
    Örülök annak hogy olvashattam a szolgálatod vázlatát. Én is így gondolkozom az egységről a Biblia fényében.
    Csak annyit fűznék még a bejegyzésedhez hogy az igazság kimondása valóban sokakat sérthet, de hát nekünk nem mások érzékenységére, hanem a krisztusi igazságra kell tekintettel lennünk.
    Tapasztalatom szerint csak addig fog működni a dzélesebb körben értelmezett ökumené, ameddig valaki egy ilyen szolgálat után meg nem tér és be nem merítkezik. Két szolgálati helyen 2-szer voltam meghívva ilyen eseményre, többször nem. Azonban akik akkoriban csatlakoztak a gyülekezetünkhöz ma is ott vannak. Istennek legyen hála!
    Ha tehát megtérést kívánsz az ilyen szolgálatok után akkor számolj azzal, hogy kevés ilyen lehetőséged lesz még az életben és használd ki!!! :)

    VálaszTörlés
  3. anyósom nagyon sok jóval,áldással tért haza Csíkszeredából. örülünk nektek!

    VálaszTörlés